Bemutatkozás
Dr.Szabó Zsolt vagyok, urológus szakorvos, főorvos, Heves Megyei Urológus Szakfőorvos.
1959.04.03-án születtem Szegeden. 1983-ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán.
Diplomám megszerzése óta az egri Markhot Ferenc Kórház Urológiai osztályán dolgoztam. 2008. november elsejétől - mivel az egri kórházat működtetésbe vevő magáncéggel nem kívántam szerződést kötni - munkahelyem megváltozott: a heti 2 napi egri magánrendelés mellett 2 napot a salgótarjáni Szent Lázár Kórház Urológiai osztályán, és egy napot a jászberényi Szent Erzsébet Kórház Urológiai szakrendelőjében dolgozom.
Az azóta eltelt csaknem 25 év alatt az urológiai szakma hatalmas fejlődésen ment keresztül, sok új műtéti technika (pl. a kőeltávolítások széles skálája) honosodott meg, sok új, hatásos gyógyszer vált elérhetővé.
Ezek segítségével olyan betegségeket is sikeresen kezelhetünk melyeket korábban nem tudtunk. 1983 óta tagja vagyok a Magyar Urológusok Társaságának.
Több alkalommal voltam továbbképzésen Magyarországon, illetve 1994-ben 3 hetet töltöttem a franciaországi Dijon egyik magánklinikáján. 1992-ben ultrahang-jártassági vizsgát szereztem, 1993-ban középfokú angol nyelvvizsgát tettem.
1987-ben szereztem meg szakvizsgámat jeles eredménnyel, 2000-2003-ig a kórház orvosigazgatója is voltam.
Hobbim a kispályás foci és a madarászat.
Nős vagyok, feleségem gyermekgyógyász. Két nagy fiam 25 és 22 évesek, kislányom pedig 10.
Amennyiben urológiai jellegű problémája van, vagy tanácsot szeretne kérni, nyugodtan keressen meg magánrendelésemen, melyre a 30/656 1969-es számon jelentkezhet be, szívesen segítek.
